Tehénkikerülések elemzése a „gazdaságosan fenntartható” tejtermelés tükrében

A hazai tejtermelő ágazat akár az elmúlt 3 évtizedet tekintve, akár napjainkat, nem tartozik a sikerágazatok közé.

A tejelő tehenek létszáma (KSH) 1977-ben még 710 ezer volt, míg napjainkban (Á.T. Kft) az ellenőrzött tehenek között már valamivel kevesebb, mint 180 ezret találunk, persze a nem ellenőrzött állományokban is lehet további néhány ezer.

Természetesen az ágazat méretbeli zsugorodása a fajlagos hozamok emelkedésével, a tej és tejtermék export versenyképtelenségével, a nyerstej átvételi árának és termelési költségeinek gyakorta negatív szaldójával, valamint sajnos a belső fogyasztás csökkenésével együttesen is magyarázható.

A jelenlegi állományméret láttán azonban minimum azt a következtetést illik levonnunk, hogy a magyarázkodás ideje már nagyon régen, napjainkra pedig bizonyosan lejárt!

Amennyiben nem kívánjuk a szarvasmarhát a hazai veszélyeztetett, kihaló félben lévő fajok listájára felvétetni, akkor a tejtermelő ágazat szereplőinek (tulajdonosok, menedzsmentek) szembe kell nézniük Önmagukkal!

Le kell számolniuk az egyébként népszerű és a szakmában elterjedt hiedelmekkel, illúziókkal, és meg kell ismerniük a saját telepeik realitásait, működtetési hibáit, meg kell találniuk a nyereség forrásait!

Legfőképpen pedig, a tejtermelő ágazat fennmaradása érdekében a szereplőknek együtt kellene/kell gondolkodniuk, vitatkozniuk az előbbre jutás érdekében!

A szerző a címben szereplő téma kifejtése során is tartózkodni fog, a „nem azért mondom, de…” típusú összetett mondatszerkezetektől, mert azért mondja!

Azért mondja, mert az utóbbi tíz esztendő alatt, amit szarvasmarha telepek és ágazatok komplex elemzésével töltött, óriási, és a szűkös statisztikai adatoktól sokkal részletesebb, és talán pontosabb tejtermeléssel kapcsolatos információk birtokába jutott, és bár az információk forrásait nem, a számokból levonható következtetéseket és tendenciákat azonban mindenképpen meg kívánja osztani azokkal is, akik még nem voltak, vagy soha nem lesznek a partnerei.

Azért mondja, mert igenis vitát szeretne generálni, mégpedig a jó öreg „tézis- antitézis-szintézis” reményében, és annak hitében/tudatában, hogy a tejen képződött esetleges veszteségeinknek csak kisebb részben felelőse az egyébként tényleg gyalázatosan alacsony tej-ár.

Egy tejtermelést végző telep komplex elemzése során több tucatnyi paraméter vizsgálandó.

Paradox módon a telep életéről, a benne folyó történések színvonaláról, de még az üzemi eredmény várható előjeléről is a tehén-kikerülések elemzése alapján tudjuk meg a legtöbbet.

A tehénkikerülések fogalmán az adott intervallumban, évben az állományból értékesített, kényszervágott, üzemi vágásra küldött, valamint elhullott tehenek összességét értjük.

Leggyakrabban a nyitó tehénlétszámra vetítjük, és természetesen százalékban fejezzük ki.

Annak megítéléséhez, hogy mennyi legyen az elérendő tehénkikerülési százalék, ismernünk kell az állomány „gazdaságosan elérhető” fajlagos hozamát.

A fajlagos hozam, valamint a kikerültek ellésszámának szorzatából keletkezik a tehenek (és a telepek) legfontosabb értékmérő tulajdonsága, a tehenek életteljesítménye tej kg-ban.

Elméleti számtanunkhoz tehát meg kell határozni a kikerült tehenek elvárt életteljesítményét!

Megemlítendő, hogy a szakma nagy ünnepe valamennyi 100 000 kg felett termelő tehén léte, árutej-termelő telepektől azonban állományszinten nem várhatunk ekkora teljesítményt.

Több mint 100 telep adatai alapján nagy biztonsággal állítható, hogy 30-35 ezer kg életteljesítmény hazai telepeinken elérhető és elvárható.

Mekkora legyen tehát a nyitóra vetített (elvárt legalacsonyabb) tehénkikerülési arány?

Nos, amennyiben állományunk laktációnként átlagosan 8500 kg tejet tud termelni, úgy (30000 /8500) 3,53 kikerülési ellésszám mellett (100/3,53) 28,33% nyitóra vetített kiesés az elérendő, illetve a nem túlléphető!

Amennyiben pl. 7000 kg a laktációnkénti hozam, úgy (a számítást tovább nem feltüntetve) már csak 23,31% lehetne az elérendő kiesés, és így tovább.

Nézzük meg a szemléletesség végett A és B valós telepek kikerülési adatait, melyek teljes (korábbi) évre vonatkoznak, és természetesen nagyban eltérnek egymástól, egyetlen kivétellel, mindkét telep fajlagos hozama azonos, kb. 8100 liter árutej/tehén/év.

Az 1. sz. táblázat 11. sorában látható, hogy „A” telep nyitólétszáma 974 db, „B”telep nyitólétszáma 636 db az adott évben.

Óriási eltérés (12. sor) a nyitóra vetített kiesésben (54,31%--> 25,63%)-, valamint (7. sor) az életteljesítmény tej kg-ban mutatkozik, hiszen „A” telep alig 17652 kg-ot, míg „B” telep a kívánatos szintet, 31290 kg-ot teljesít.

Az életteljesítménybeli óriási különbség magyarázható (6. sor) az eltérő kikerülési ellésszámmal (2,17à3,08)-, melynek további boncolgatása az elsőborjas kikerülések átminősítésre vetített arányához (4. sor) vezet.

Mint láthatjuk, „A” telepen (5. sor) az adott évben 562 db átminősítés (üszőellés) történt, ugyanakkor 244 db elsőborjas tehén került ki az állományból (43,42%)!

Ezen 43,42% katasztrofális, és sietek megjegyezni, hogy egyébként a táblázatban szereplő „A” telep adataival gyakrabban lehet találkozni, mint „B” telep paramétereivel!

Szemléletesebb a 43,42% drámai voltának megértése, ha feltételezzük, hogy mindez egy új telep létesítése folyamán következik be.

Tehát a befektető vásárol a példában szereplő 562 db vemhes üszőt (vélhetően komoly pénzért)-, azok egy év alatt megellenek, megkezdődik a termelés.

Minden tejelő tehén fiatal, hiszen az átlagos ellésszám egy, és a saját szaporulatból várható első üszőellés leghamarabb 24 hónap múlva következhet be, tehát eddig óvni kellene a teheneket, mert nincs miből pótolni!

Ezzel szemben a lehetséges 562 db záró tehénből év végére már csak (562-244) 318 db tehén termel, hasonló kiesési arány esetén pedig a következő év végére 318-(318*0,43) alig 181 db tehén marad.

Nincs olyan befektető, aki mindezt a folyamatot ép elméjének megőrzése mellett kivárná!

Pedig az említett dráma akkor is dráma, ha nem új telepről van szó, legfeljebb a keletkezett veszteség kevésbé feltűnő.

Ha a kikerült elsőborjasok számát viszonyítva az átminősítések számához láthatóan hasznos információhoz jutunk-, akkor nem hibázunk nagyot, ha a telep összes tehénkikerüléseit is viszonyítjuk az összes ellések számával.

Ezzel pedig némiképpen egy új mutatót, a vitalitási százalékot kapjuk.

Amennyiben ugyanis egy telepen sok ellés valósul meg, ugyanakkor kevés tehén kerül ki az állományból, akkor az életerős, (és persze jól menedzselt) állomány, hiszen korábban jól vemhesült, a jelenben pedig „életben marad”.

Példaként vegyünk optimális esetet, amikor 105% ellésre 30% kikerülés történik, ekkor (30/105) 28, 57% eredményt kapunk-, („B” telep esetében 27,30%-ot)-, míg az ellések csökkenése, illetve a kiesések emelkedése növeli a mutatót („A” telep esetében 46,20%-ra).

A vitalitási százalék tehát megmutatja, hogy az állományunk korábban egészséges volt-e, vemhesült-e nagy számban, és jelenleg egészséges-e, hajlandó-e életben maradni!

Nem mutatja meg azonban azt, hogy ugyanekkor milyen szinten termel!

Próbálkozhatunk ezért egyfajta menedzser-index létrehozásával is, ami tulajdonképpen nem más, mint az egy tehénre jutó éves árutej liter, és a vitalitási % hányadosa.

E szerint, amennyiben a tehenek tehát sok tejet adnak, és egyben „vitálisak”is, akkor az osztandó egyre nagyobb, az osztó pedig egyre kisebb, így az eredmény is növekszik.

Példánkban a menedzser-index 17530-, és 29828.

Természetesen a taglalt menedzser-index egy új, mesterségesen képzett mutató (lényegében mértékegység nélkül)-, a telepeket irányító menedzsment munkáját, legalább is tendenciájában azonban minősíti.

A 2. számú táblázat a kikerült tehenek utolsó ellése és a kikerüléseik dátuma között eltelt napok száma, tehát az utolsó laktációban „megélt” napok száma szerint elemzi a két telep kieséseit.

Szembetűnő, hogy mindkét telepen a kikerülteknek több mint fele (55,4%--> 52,1%) az utolsó ellését követő 200 napon belül, átlagosan (1. sor) 70 és 61 tejelő nap után kerül ki a rendszerből, és e rövid idő alatt alig 1724 kg, és 1483 kg utolsó laktációs termelést produkál.

Meg kell említeni, hogy a legkiválóbb arány a gyakorlatban 30-35%, míg a legrosszabb gyakran meghaladja a 75 százalékot is.

Utóbbi esetben természetesen magától értetődik az a törvényszerűség, hogy amennyiben a kikerültek nagy aránya az elléséhez közeli időpontban kerül ki az állományból, úgy az állomány fejtségi kora jóval magasabb lesz, mint ahogyan az, az ellések számából matematikailag joggal elvárható lenne.

Lényegében tehát a korai kikerüléssel a tehén „magával viszi” a magas tejtermelés időszakából adódó tej-lehetőséget, és az alacsony fejtségi kort is, ezzel az élők fejtségi kora öregszik.

A 2. sz. táblázat 1.-2. soraiban láthatjuk a 200 nap alattiak, illetve 200 nap felettiek életteljesítményeit, és kiszámolhatjuk azok különbségeit is.

Az „A” telep esetében a 200 nap felettiek életteljesítménye (22945-13389) 9556 kg-al, „B” telep esetében (35897-27062) 8835 kg-al magasabb.

Amennyiben tehát megleljük az elléshez közeli kiesések okait, és megszüntetjük azokat, akkor állományunk fejtségi kora csökkenni fog, fajlagos termelése növekedni, miközben csökkenni fog az abszolút kiesési arány is.

Az elléstől számított 200 napon belüli (átlagosan 60-70 napos) kikerülések szinte teljes egészében „kényszer” jellegű eladásokból állnak, így ezek csökkentésével lesz egyáltalán lehetőségünk klasszikusan selejtezést végezni.

Végezetül a költségelemzések témaköréből (ami az ágazat következő legfontosabb szelete) néhány adatot érdemes megemlíteni, mintegy a vázolt téma „pénzügyi, gazdasági” alátámasztásaként.

A tehénállomány folyamatos leírása (tenyészállat értékcsökkenés) címén, hazai telepeinken a tejre literenként 5,50 Ft és 10,70 Ft közötti költség rakódik, ami beépül az önköltségbe.

Cégenként az aktiválási érték (tehát az üsző-előállítás vagy vásárlás költsége)-, a leírás időtartama, és a maradvány érték tekintetében vannak eltérések.

Nem minden üzem elemzi ugyanakkor a tehénkikerülések egyenlegét, talán mert az ezzel kapcsolatos adatok az egyéb bevételek és egyéb ráfordítások között szerepelnek.

Az eladott tehenek árbevétele, valamint a kikerült tehenek maradvány-értéke közötti különbség (állatérték-különbözet) pedig nem kevés veszteséget okozhat (2,60à12,00 Ft/liter).

Ha az említett értékcsökkenést és értékkülönbözetet együttesen az eladott tejre vetítjük, akkor literenként a 8,40 Ft és 22, 70 Ft közötti együttes költséggel találkozhatunk.

Amennyiben tehát sikerül teheneink hosszú (a korábbinál hosszabb) élettartamát biztosítanunk, életteljesítményét növelnünk, úgy a legtöbbet tehetjük telepünk, ágazatunk fennmaradásáért!

Csókás András
Ügyvezető igazgató
Csókástan Kft

› Csókástan kft

› 6445 Borota, Széchenyi u. 46.

› info@csokas.hu

› +36 30 777 8905

© 2016 Csokastan Kft